Kendőzetlenül!

Az emberek azért magányosak mert falakat építenek maguk köré hidak helyett!

Házasság Útvesztői!!!

 

Testvér születik!

 

Gondolom már mindenki nagyon kiváncsi volt a folytatásra, igy ugy gondoltam leírom a saját tapasztalataimat ebben a témába is.

 Az előző részben szocializálódott a gyemekünk, és az is kényes téma de azt hiszem ez mindenki számára sokkal érdekesebb!

Ugy gondolom hogy a tesvér érkezését sokféle képpen lehet közölni, persze nem tudhatjuk melyik is a legmegfelelőbb módszer erre. Amig 2 év alatt van a korkülönbség addig a nagyobb gyerek szinte fel sem fogja a dolgot és már ketten vannak. Ez nem azt jelenti hogy vele nem kell közölni hogy testvére fog születni, hiszen azért mert kicsi ő is fogja látni a változásokat maga körül. Ha nagyobb a korkülönbség akkor a nagyobb tesó könnyebben megérti a dolgokat, bár nem mindegy ezt milyen köntösbe tálaljuk a gyermeknek. Fontos a megfelelő időpont. Ne zaklatott állapotba, és még időbe... Leírom azt hogy mi hogy mondtuk el. Az első ultrahang képpel a kezembe ahol végül is csak egy pöttyöcske volt a kicsi leültünk nyugodt körülmények között, és elárultuk a nagy hírt! A nagyobb fiam 4,5 éves volt akkor, kialakult nála egy egyke gyerek érzés, ugye eddig minden körülötte forgott. Felháborodva, könnyes szemmel kibálva elvonult! Meg kellett emésztenie a dolgot! 10 perc mulva boldogan jött elő és kiváncsian nézte a pontocskát az ultrahangon...

Nagyon fontos hogy milyen előkészítés van a háttérbe. Nem szabad hogy váratlanul érje a hír mert annál rosszabb a helyzet.

Ahogy telnek a hónapok ugy nővekszik az anya hasa, és látványos lesz a változás. Az is sokat számít hogy a testvérre való várakozás örömteli legyen és együtt történjen. Ilyenkor érzi a nagy hogy azért mert neki lesz egy testvére ő is ugyan olyan fontos marad! Érdemes ilyenkor együtt vásárolni babaholmit, együtt állítani fel a kiságyat, együtt húzni fel. Ezek lényeges dolgok...

És elérkezik a várva várt szülés. Most derül csak ki igazán hogy mennyire is féltékeny a nagyobb... Mi ugy csináltuk hogy a kicsi egy kis apró ajándékot hozott a tesónak mikor hazahoztuk, igy kétszeres volt az öröm! :)

Kétszeres, mert örült a testvérének és a mai napig is imádják egymást... Nem azt mondom hogy nincs olyan hogy veszekedés?! Dehogynem, de a nagy kiáll a tesójáért! 

Meg kell említeni a szülök felkészülését is. Fontos hogy egymás között hogy zajlik a tesvér várása és érkezése. Nem szabad hogy az egyik gyerek fontosabbá váljon mint a másik, egyik szülönél sem. Persze ugy tünik hogy az anya számára fontosabb a kicsi, de ez nem igy van! Be kell vonni a nagyobbat is a baba körüli teendőkbe, hogy tudja, érezze hogy igen is nagyon fontos. 

Még említést tennék az anya-apa viszonyról. Mennyire is felhőtlen a baba várás kettejük között, és mennyire nagy az öröm ha megszületik a kicsi. Itt is csak azt tudom írni: Beszélgetni! Beszélgetni! Beszélgetni! Az mindennek az alapja. Bármilyen kétely felmerül a gyermek várás alatt meg kell beszélni, feldolgozni, és sokat egymással is foglalkozni! Ami jó a mamának, az jó a babának is! :)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 10
Havi: 373
Össz.: 55 157

Látogatottság növelés
Oldal: Házasság útvesztői! IV.
Kendőzetlenül! - © 2008 - 2024 - kendozetlenul.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »